A mai tápanyag gazdálkodási gyakorlat alapja a tápanyag utánpótláson alapul. A nagy mennyiségben kijuttatott szervetlen műtrágyák növelik a talaj tápanyag tartalmát, azonban a tápanyag-sokk a talajélet romlását vonhatja magával. A talajban élő mikroorganizmusok érzékenyek a mikrokörnyezet változására, és a műtrágyázás pontosan ilyen hatást fejthet ki: változtatja a talaj kémhatását és ion-összetételét.
Hogyan mutatkozik ez a napi gyakorlatban?
Ez a probléma gyakorlatban is érezteti hatását. A túlzott műtrágyázás rontja a talajéletet, ezáltal a kijuttatott tápanyag hasznosulási lehetőségét, ami meglátszódik a növények fejlődésének elmaradásában. Erre legtöbb esetben azt a választ adjuk, hogy még több műtrágyát juttatunk ki, mert a növény tápanyaghiányban szenved. Tapasztalt példa, mikor internetes szakmai fórumokon a tagok belinkelnek fényképeket egy-egy gyengén fejlődő állományról, mellé írva, hogy a növény ezt és ezt kapott. Az adott válaszok zöme műtrágyát javasol, mert a növény „éhezik”. A növény tényleg éhezik, de legtöbbször nem a tápanyag hiányzik a talajból, hanem a meglévő tápanyag nem felvehető számára. Az utólagosan kijuttatott tápanyag ugyan részben hasznosul(hat), sőt akár látványos hatást – színbeli vagy növekedésbeli változást – eredményezhet, de hosszú távon nem segítjük a talajainkat ezzel a megoldással. Szerencsére találkozunk azért megfontoltabb kommentekkel is, ahol inkább türelemre intik a kérdezőt.
Mi kell akkor a növénynek?
„Nem csak leves kell a növénynek, hanem száj is”. Ez a mondat megdöbbentő lehet, de jól mutatja a növényi tápanyagfelvétel mikéntjét. A növények gyökérzete önállóan korlátozottan képes tápanyag felvételre. A gyökérzet felületének zömét a hajszálgyökerek adják, ahol mikroorganizmusok élnek melyek segítik a növényt a talajban lévő tápanyag felvételében. Tehát ha ezek a szervezetek nincsenek jelen kellő mértékben, akkor a növény ugyan úgy éhezni fog, mintha a tápanyag hiányozna a talajból.
Hogyan adjunk tápanyagot, ha óvni akarjuk a talajéletet?
Azt be kell látni, hogy a mezőgazdaság intenzitásának fenntartása érdekében nagy mennyiségű tápanyagot kell a növényeink számára biztosítanunk. Tehát a feladat adott, és bár korlátozottak a lehetőségek számos megoldás közül választhatunk.
Milyen aminosav készítményt válasszak?
Az ár mellett a készítmény összetétele is döntő tényező kell legyen. Az aminosav tényleges mennyisége – százaléka – mellett fontos, hogy minden növények számára szükséges aminosav megtalálható legyen benne. Ezt az úgynevezett aminogram írja le. Minél változatosabb a készítmény aminosav összetétele annál nagyobb mértékben hasznosul. De ki kell emelnünk, hogy egy átlagosan 20% aminosav tartalmú készítményből teljes felület kezelés esetében hektáronként 30-50 liter szerves tápanyag szükséges a talajállapot, illetve a termesztés intenzitás függvényében. 1-2-5 liter/hektáros dózisú kezelésektől ne várjunk csodát.
Milyen hatást várhatunk a kezelésektől?
A fokozott talajélet végig kíséri a növény fejlődését. Elsősorban a gyökértömeg növekedését fogja segíteni, ezáltal
És e mellett nem kell számolnunk a tenyészidő kitolódásával sem, mint számos tápanyag esetében.

Fotó: Kovács László
Hogyan valósuljon meg ez a gyakorlatban?
Akik a műtrágyaárak elszabadulásával keresik az alternatív megoldási javaslatokat azok számára van egy jó hírünk: az aminosavas talajtáplálás – önállóan, vagy műtrágyás rendszerrel kombinálva – a műtrágya ár bumm előtt gazdaságos és eredményes volt. A kialakult helyzetben pedig ugyan azt a termésszintet még kisebb költséggel érhetjük el, mintha csak műtrágyát használnánk. A tényleges növénytáplálási tervet természetesen csak a tábla és a talaj részletes áttanulmányozása után alakíthatjuk ki, de van pár javaslatunk, ami segítségükre lehet ebben
A talajromlás megelőzése képen alkalmazzunk nedvesség- és szerves anyag megóvó talajművelést, és a szerves anyag lehető legnagyobb részét hagyjuk a területen.
Ha már nagy a baj, akkor a tápanyagot több kisebb adagban juttassuk ki, és legalább részben váltsuk ki szerves talajjavító anyagokkal, valamint adjunk tápanyagot a talaj-mikroorganizmusoknak is, hiszen ezek – mint feljebb is taglaltuk – táplálják a növényt, valamint hozzájárulnak a tápanyagok feltáródásához, illetve megkötődéséhez, így közel optimális növénytáplálási körülményeket tudnak biztosítani a növényeink számára.
És ne féljünk tanácsot kérni hazai fejlesztő bázisoktól!